Péntek,
Erik

A Péntek 13. és a Texasi láncfűrészes feldolgozások készítője most egy Conan remake-el készül megajándékozni a Robert E. Howard hősének rajongóit.
Marcus Nispel fogja rendezni a Nu Image/Millennium Films Conan feldolgozását, melyet már kilenc éve tervezett elkészíteni a két filmes cég, a jelek szerint most már úgy gondolják, elérkezett az idő a „tűzpróbára”. Az mindenesetre tény, hogy a filmes ipar hatalmas technikai fejlődésen ment át az utóbbi években, a képzeletbeli világokban és környezetben játszódó fantasy filmek pedig komoly összegeket emésztenek fel. Az új Conan film részleteiről egyelőre keveset árultak el, egyelőre annyit tudni, hogy a forgatás az év végén kezdődik Bulgáriában és Dél-Afrikában.
Nispel saját elmondása szerint régi rajongója Robert E. Howard barbár harcosának és az író által kreált képzeletbeli világnak. Mint nyilatkozta gyerekkorában igen kedvelte Frank Fazette Conan képregényeit, a közelmúltban pedig Mel Gibson Apocalypto című filmjének rendkívüli erőszakossága és kegyetlensége volt rá nagy hatással.
Conan alakját 1982-ben filmesítették meg először, a művet Arnold Schwarzenegger alakítása, Jonh Millius rendezése és Basil Poledouris zenéje tették hallhatatlanná.
Az ezt követő Conan a pusztító, melyet Richard Fleischer rendezett már mérsékeltebb sikert aratott, igaz nem is volt annyira erőszakos mint a Conan a barbár, a harmadik epizód készítése pedig a tervezés szintjén megrekedt.
SZG - dvd.mconet.hu
Mondja el véleményét a fórumban!
| Kosár |
| Összesen 0 darab termék található a kosárban, |
| 0 Ft értékben. |
| Kosár megtekintése |