Hétfő,
Dorottya
A készítők betartották ígéretüket és még az Avatar nap, augusztus 21. előtt felkerült a világhálóra a filmipart megreformáló háromdimenziós mozifilm előzetese.
Az Avatar előzetes lett ez eddig legtöbbet megtekintett előzetes mely bekerült az Apple honlap iTunes Movies Trailer szekciójába, az első nap 4 millióan nézték meg, ami több mint kétszeresen múlja felül a korábbi, 1.7 milliós csúcsot.
Ugyanígy nagy sikert aratott a másnap, 21-én megtartott nemzetközi Avatar nap is, melyen IMAX 3-D, IMAX 2-D, digital 3-D, digital 2-D, és 35mm 2-D formátumokban tartottak egy hosszabb, negyedórás bemutatót.
Az USA-ban már órákkal a vetítés előtt lefoglalták szinte az összes helyett az IMAX mozikban.
Avatar előzetes
A James Cameron által rendezett háromdimenziós sci-fi már két éve készül körülbelül 300 millió dolláros költségvetéssel, és állítólag nem csak a filmipart reformálja meg,akár az egész életünkre is kihatással lehet.
A korábbi háromdimenziós filmek a szó szoros értelmében nem azok voltak aminek mondták őket. Valójában csak bizonyos jelenetekben láthattunk háromdimenziós tárgyakat, amit a piros-kék szemüvegen keresztül lehetett érzékelni. Az Avatarban ezzel ellentétben, minden háromdimenziós lesz a környezet legapróbb részletéig, amihez egy átlátszó szemüvegre lesz majd szüksége a nézőnek, és ebben a formában az Imax, illetve RealD vetítőtermekben lehet majd megtekinteni.
Az IMAX három hónapon át tervezi vetíteni az Avatar-t, melynek az USA-ban december 18-án, nálunk 17-én kerül sor a premierjére.
SZG - dvd.co.hu
Mondja el véleményét a fórumban!
| Kosár |
| Összesen 0 darab termék található a kosárban, |
| 0 Ft értékben. |
| Kosár megtekintése |